Nemrég részt vettem a Elektrotechnikai Múzeumban tartott rendhagyó fizikaóra programon.
A fizikaóra az elekktromosságról szólt. Csináltunk szobavillámot, megnéztük, hogy miképp vezessük az áramot, dinamót és transzformátort figyelhettünk meg és a mágneses teret is megismerhettük. Sokat beszélteka az energiáról és annak kitalálásáról. A program vége után egy kiállítást nézhettünk meg, ahol régi távközlő eszközük, telefonok, kazetták és sok más dolog volt látható. A fizikaórán sok új dolgot sajátittottam el. Szuper volt.
Hello! Bukovsky Dorottyának hívnak, 12 éves vagyok. Ez a blog az én élményeimről szól, amit a Magyar Templeton Programban szereztem. A Templeton a világon egyedülálló tehetséggondozó program. Célja, hogy megtalálja és egy éven át tehetséggondozó programban részesítse a beválogatott Junior Templeton Fellow-t. A Fellow-k olyan fiatalok, akiknek a gondolkodási és megismerési képességei átütőek. A teljes programot magyar szakemberek dolgozták ki. Bővebb infóért katt ide! http://templetonprogram.hu/
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Versem...
Tudnom kell! Emberek, emberek, Mondjátok meg nekem, Hogyan kell, hogy lehet, Túlélni az életet! Rögös az út, Megpihennék, De még m...
-
A mi csoportunk elment a csopába az illúzió kiállitásra ami tééényleg nagyon szuper volt. Engem lefestett Picasso, lebegtem, félelmetes üve...
-
Engedd szabadjára álmaidat a vágyak tengerén, s mint a csónak, úgy fújja majd őket a szél. Dobálja majd hullám, veri majd csípős szél,...
-
Barát Vannak olyan emberek, Kikre mindig szamíthatsz, Ott van melletted, Jóban és rosszban. Ha éppen szomorú vagy, Ő rögtön megneve...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése