2016 március 25.-én volt az 1. programunk a Budapesti SZÁMALK épületben. Egy humanoid
robotot mutattak be, akit Dánielnek hivnak. A robot kitalálója és ifjú elkészitője
Hegyesi Donát volt. Nagyon sok dolgot
megtudtam. Arról is beszéltünk, hogy milyenek a mai és milyenek lesznek a jövő
robotjai. Elmesélte milyen az ő robotja és milyen robotokat csinált már eddig. Elmondta, hogy mik a robot hiányosságai és megmutatta mit tud Dániel. A fiatal Donátot mér Japánban is megvendégelték. Arról is tudomást szereztem, hogy már rengeteg versenyen vett részt és ebből sok versenyen dobogós is lett. Nagyon sokat okosodtam és
szuper volt. Számomra ez nem mindennapi dolog volt.
Hello! Bukovsky Dorottyának hívnak, 12 éves vagyok. Ez a blog az én élményeimről szól, amit a Magyar Templeton Programban szereztem. A Templeton a világon egyedülálló tehetséggondozó program. Célja, hogy megtalálja és egy éven át tehetséggondozó programban részesítse a beválogatott Junior Templeton Fellow-t. A Fellow-k olyan fiatalok, akiknek a gondolkodási és megismerési képességei átütőek. A teljes programot magyar szakemberek dolgozták ki. Bővebb infóért katt ide! http://templetonprogram.hu/
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Versem...
Tudnom kell! Emberek, emberek, Mondjátok meg nekem, Hogyan kell, hogy lehet, Túlélni az életet! Rögös az út, Megpihennék, De még m...
-
A mi csoportunk elment a csopába az illúzió kiállitásra ami tééényleg nagyon szuper volt. Engem lefestett Picasso, lebegtem, félelmetes üve...
-
Engedd szabadjára álmaidat a vágyak tengerén, s mint a csónak, úgy fújja majd őket a szél. Dobálja majd hullám, veri majd csípős szél,...
-
Barát Vannak olyan emberek, Kikre mindig szamíthatsz, Ott van melletted, Jóban és rosszban. Ha éppen szomorú vagy, Ő rögtön megneve...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése