Ebben az egy évben az egyes
gyerekek mentort kapnak. Ezen a programon megismerkedhettünk pár Junior, és pár idősebb mentorral és
azzal, hogy mi is az a mentorálás, hogyan választanák nekünk mentort és mik a
terveink az elkövetkező egy évre. Kérdéseket rakhattunk fel a mentoroknak és bő, vicces, de mindig bölcs válszokat kaptunk. Az eddig megismert mentorok az én számomra
nagyon szimpatikusak. Igazából úgy érzem teljesen mindegy, hogy kit kapok magam
mellé, mert biztos vagyok benne, hogy nagyon jó buli lesz és sokat fogok
tanulni.
Hello! Bukovsky Dorottyának hívnak, 12 éves vagyok. Ez a blog az én élményeimről szól, amit a Magyar Templeton Programban szereztem. A Templeton a világon egyedülálló tehetséggondozó program. Célja, hogy megtalálja és egy éven át tehetséggondozó programban részesítse a beválogatott Junior Templeton Fellow-t. A Fellow-k olyan fiatalok, akiknek a gondolkodási és megismerési képességei átütőek. A teljes programot magyar szakemberek dolgozták ki. Bővebb infóért katt ide! http://templetonprogram.hu/
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Versem...
Tudnom kell! Emberek, emberek, Mondjátok meg nekem, Hogyan kell, hogy lehet, Túlélni az életet! Rögös az út, Megpihennék, De még m...
-
A mi csoportunk elment a csopába az illúzió kiállitásra ami tééényleg nagyon szuper volt. Engem lefestett Picasso, lebegtem, félelmetes üve...
-
Sziasztok! Az egyik bejegyzésemben már említettem, hogy a Templeton Programon belül mentort is kaphatunk. Az én mentorom Antal Kinga Kincső....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése