Egyszer volt, hol nem volt, egy távoli varázslatos királyságban élt egy hercegnő az édesapjával és édesanyjával. Az egész országban őt tartották a legszebb lánynak. Arany haja hosszú és selymes, arca mindig mosolygós és gyermeki kék szemei mindenkit megigéztek. Zsófiának hívták, aki nagyon szeretett lovagolni. Volt egy saját szárnyas lovacskája, akit Szivárványnak hívott, mivel sörénye és farka a szivárvány színeiben pompázott. Emellett a hercegnő rengeteget olvasott, főleg azokat a meséket szerette, melyekben a főhős valamilyen varázslatos kalandban vett részt. Titkos álma volt, hogy egyszer egy ilyen kalandra menjen. Zsófia már felcseperedett és eladósorba került. A hercegnő kihirdette, hogy ahhoz megy feleségül, aki a számára legjobb ajándékot adja. Jöttek is a grófok, bárók, hercegek, válogatott cigánylegények. Egyik selyemruhát, a másik gyémánt ékszert, a harmadik egy márványpalotát ajándékozott volna neki, de Zsófia mindegyik kérőt elutasította. Kevés olyan legény maradt a világon, aki még nem próbált szerencsét. A hercegnő szülei már-már azt hitték, hogy Zsófia örökre egyedül marad. Ám egyik nap egy különleges herceg érkezett az udvarba. Bence, aki nem ruhákat vagy ékszereket ajánlott a hercegnőnek, hanem egy felfedező utat. Zsófia szeme felcsillant. Végre teljesülhet vágya. A herceg nyakába borult és így szólt.
–Én a tiéd, te az enyém...- kezdte Zsófi.
- ...ásó-kapa , s nagy harang válasszon el minket!- fejezte be Bence. Még aznap megtartották a lakodalmat. Mulattak, énekeltek, táncoltak. A lakodalom végén a friss házaspár elköszönt a vendégektől és elindultak a hosszú útra. Úgy döntöttek, hogy hajóval vágnak neki a kalandnak. A tenger hömpölygő hullámait Zsófia igazán élvezte. Az utazás közben nagyokat nevettek, jól érezték magukat. A szárazföldet a hercegnő elsőnek vette észre, ahol partot vetettek. A takaros kis szigetet zöld növények borítottak. Bence hozzákezdett a házépítéshez, ahol rossz idő esetén meghúzhatták magukat. Miután elkészült, vadászni indult, Zsófi pedig bogyókat gyűjtött. Jól ismerte az ehető és mérgező növényeket. Még három halat is sikerült kifognia. Este megsütötték a zsákmányt, jól belakmároztak, majd nyugovóra tértek. Reggel nekivágtak a sziget felfedezéséhez. Egy különleges barlangra akadtak, ahol egyre beljebb jutottak. Bence herceg készített két fáklyát, így láttak a sötétben. A barlang végén egy ládikára bukkantak. Ez nagyon meglepte őket. A hercegnő kinyitotta a ládát, amiben egy kincses térkép volt. A térképre a következő kis vers volt írva:
„Játék, játék, jó játék,
Kincset keress, de ne félj!
Menj végig a hosszú úton,
S fent érzed magad a csúcson!”
-Aztaaaa! Mintha belecsöppentem volna az egyik könyvembe!- örvendezett Zsófi.
- Na erre igazán nem számítottam. Hát akkor siessünk, keressük meg azt a kincset! - mondta boldogan a herceg. Nem is rostokoltak, elindultak a térkép szerint. Titkos ösvényeken haladtak a fák között. Alagutakba és fákon ugrálva mentek. Minden jel arra mutatott, hogy jó irányba haladnak. A térkép szerint már nagyon közel volt a cél, ám ekkor egy újabb versike jelent meg.
„Eddig utad szerencsés volt,
Veszedelem most jön csak,
Vigyázz, ki kedves, lehet ravasz!
Minden szóra figyelj majd!”
- Milyen érdekes! Ezt vajon hogy értik? Azért figyeljünk, nehogy meglepetés érjen minket!- mondta Zsófi. Ám épp hogy csak egy lépést tettek, egy törpe ugrott eléjük.
- Heló, heló mindenkinek! Az én nevem Szipor. Látom megtaláltátok a térképet. Eddig eljutottatok, de ha szeretnétek folytatni az utatokat, meg kell válaszolnotok három kérdésemet. Készen álltok? - Hát persze!- mondta egyszerre Zsófi és Bence. - Jól van, az első kérdésem így hangzik:
Tó vizében lépeget,
Békák veszedelme,
Békát fog és messze néz,
Fél lábon merengve.
- Ezt tudom! Nem lehet más, csakis a gólya! Ő békákat eszik és tud is fél lábon állni. Olvastam róla az egyik könyvemben!- mondta Zsófia. - A válaszod helyes! Tényleg a gólyáról szól a talány. Na de készen álltok a másik feladványra?
- Igen készen állunk! - mondta Bence. - Hát tessék, így hangzik:
Ha kimondod a nevemet,
eltűnök. Mi vagyok én?
- Hát ez jó nehéz. Vajon mi a megoldás?- gondolkodott Zsófi.
- Ha kimondod a nevemet, eltűnök. - ismételte meg Bence. – Várj! Megvan! A megoldás csak a csend lehet, hiszen ha kimondjuk azt a szavat, hogy CSEND, máris eltűnik.
- Jó a válaszod. Milyen okosak vagytok! Ez egy igazán nehéz feladvány volt. Mondhatom a harmadik kérdést? De vigyázzatok, mert ha most rosszul feleltek, nem mehettek tovább és a hajótok is eltűnik. Jól figyeljetek!
Csakis a tiéd, mégis mások használják. Mi az?
-Na most törhessük a fejünket. Mi az, ami csak a milyénk, de mégis mások használják?- gondolkodott Bence herceg.
- Nézzük mi a miénk. Szóval miénk a testünk, a hangunk... jaj, de ezt mind mi használjuk! - mondta Zsófia.
- Majd valahogy kitaláljuk Zsófi!
- Ez az Bence! Megvan! A megoldás a nevünk! Hiszen a nevünk csak a milyénk, de mégis mindig valaki más használja, mert így szólítanak meg.- ujjongott Zsófi.
-Ez a válasz is helyes. Eddig senkinek sem sikerült jól válaszolnia a három kérdésre. Mivel ti okosan megfeleltetek, tovább engedlek titeket, sőt még ezt a sípot is nektek adom. Ha segítség kell, csak fújjátok meg! Nagy meglepetés fog érni titeket.
Ezzel a kis törpe Zsófi kezébe nyomta a sípot, majd eltűnt. A herceg és a hercegnő boldogan gyalogolt tovább. Egy újabb versike jelent meg a térképen.
„Az első próbát kiálltátok,
eszeteket igazoltátok,
másik próbán ügyes légy,
jó megoldást keressél!”
Zsófi és Bence elolvasták a verset, majd tovább mentek. Sokat gyalogoltak az erdőben, majd egy hegyre vezetett fel az útjuk. Már jó utat megtehettek felfelé, ám ekkor akadályba ütköztek. Egy óriási szakadékhoz érkeztek. Átugrani nem tudták, és hidat sem találtak.
-Ezt nem hiszem el! Eddig eljöttünk és most vissza kell fordulnunk? Pedig már olyan közel voltunk!-szomorkodott Zsófi.
- Ne félj, majd kitalálunk valamit. Már meg is van! Használjuk a sípot, amit a törpétől kaptunk!- mondta Bence. A hercegnő belefújt a sípba, s csodák csodájára megjelent előtte kedvenc lova, Szivárvány. A ló így szólt:
- Ülj fel a hátamra Zsófia hercegnő! Átviszlek a szakadék túlsó oldalára Bence herceggel együtt.
Zsófi szólni sem tudott ámulatában. Nem sejtette, hogy Szivárvány beszélni is tud. Ám kis idő múlva már paripája hátán repülte át a szakadékot. Mikor Bence is szerencsésen átért, folytatták az útjukat. Szivárvánnyal együtt. Mentek-mendegéltek s felértek a hegy tetejére.
- Na most hogyan tovább? Itt kéne lennie a kincsnek.- mondta Zsófi kissé csalódottan. Ekkor a térképen egy újabb kis vers jelent meg.
„Ügyes voltál minden próbán,
A kincs a tiéd lehet mostmár,
Talán még észre sem vetted,
De a megfejtés előtted hever.”
-Előttem hever? Nézzük csak, mi van itt!- mondta Zsófia, s egyet előre lépett. Ekkor csikorogni kezdett valami, majd egy kis láda emelkedett ki a talajból. Csak akkor vette észre, hogy egy titkos gombra lépett. A doboz köré álltak, s Bence felnyitotta a kincsesládát, mely tele volt arannyal, ezüsttel sőt még gyémánttal is. A dobozhoz egy tekercs volt rögzítve. Zsófia hercegnő szétnyitotta, majd hangosan felolvasta.
„Mennyi kincs és milyen szép,
minden csakis a tiéd,
de ne felejtsd,
hogy ez a kaland,
többet ér,
mint minden arany!
Tinektek hát itt és most,
varázserőt is adok.
Bánjatok majd jól vele,
hogy boldog világ lehessen.”
S ebben a pillanatban három varázsékszer jelent meg a levegőben. Zsófia egy nyakláncot, Bence egy gyűrűt, míg Szivárvány egy fejéket kapott. A kis csapat nagyon örült. A visszaút már gyorsan ment, mivel Szivárvány a hátán vitte Zsófiát és Bencét, így hamarosan már hazafelé hajóztak. Kipróbálták a varázsékszereiket. Zsófia hercegnő szeretetet, Bence herceg boldogságot és Szivárvány pedig hitet tudott teremteni a szívekbe. Hazaérkezésüknek mindenki nagyon örült. Amikor meglátták a kincset és tudomást szereztek a varázserőről, ujjongott az egész nép és ünnepséget csaptak a vándoroknak. Az ország gazdag lett, és az emberek szívébe boldogság, szeretet és hit költözött. Így élt Bence és Zsófia, akik rövid időn belül az ország királyává és királynőjévé váltak. Ezek után boldogan éltek míg meg nem haltak. Itt a vége fuss el véle. Ha nem hiszed, járj utána!
