Ülök a buszban
A sok hülye között,
Van, ki a telefont nyomja,
Vagy bambán röhög.
Nem akarok mást,
Csak haza érni,
Leülni, pihenni,
A csendet hallgatni.
Belemerülnék a
gondolataimba,
csak ne idegesítene
Az óbégatók hada.
Van, aki alszik,
Csak tudnám, hogy hogyan,
A pihenés tudomány
Ekkora zajban.
Én csak unatkozom,
"Dik a kis gyerek!"
Mondják mögöttem,
A nagyra nőtt gyerekek.
A fák mellettem,
Messze menekülnek,
Én is megtenném,
De sajnos nem lehet.
De nem,
én nem szólok semmit,
Ha valaki rám néz,
az arcomról lerí.
Csak arra gondolok,
Hogy minden egyes perccel,
Közelebb érek,
A nyugalom fele.
Most hirtelen
tollat ragadok,
papírt veszek elő,
egy verset írok.
Gondolataimat szépen
összeszedem,
Mérgemet most
papírra vetem.
Ha írni kezdek,
Semmi sem zavarhat,
Az ordító gyerekek
külvilágban maradnak.
Írok és írok,
Többé nem sírok,
Soraimat zárom,
S vágyakozva mondom,
Hol vagy édes OTTHON?
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
-
A mi csoportunk elment a csopába az illúzió kiállitásra ami tééényleg nagyon szuper volt. Engem lefestett Picasso, lebegtem, félelmetes üve... -
Engedd szabadjára álmaidat a vágyak tengerén, s mint a csónak, úgy fújja majd őket a szél. Dobálja majd hullám, veri majd csípős szél,...
-
Barát Vannak olyan emberek, Kikre mindig szamíthatsz, Ott van melletted, Jóban és rosszban. Ha éppen szomorú vagy, Ő rögtön megneve...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése